A történet, bár szép véget ért, szebben is végződhetett volna, ha a kis őzet nem szakítják el a mamájától. Ugyanis Mia is, mint sok más társa, az emberi tájékozatlanság miatt került hozzánk. Fontos tudnia mindenkinek, hogy a kis őzikék nem azért fekszenek olyan gyámoltalanul a fűben, mert magára hagyta az anyukájuk! Sőt, pont ellenkezőleg! Mivel az őzikék (és a szarvasborjúk is) nagyon gyengék és védtelenek, amikor megszületnek, vékony kis pálcika lábaikon aligha tudnának elmenekülni bármilyen ragadozó elől, de még az anyjukat sem képesek követni. Ezért az őzmama „elfekteti” gidáját a magas fűbe, vagy bokor alá, ahol a pöttyös kis jószág szinte láthatatlan, beleolvad a környezetébe, és ameddig meg nem erősödik, addig anyukája vissza-visszajár őt megetetni. Azon túl, hogy egy mukkanás nélkül fekszik, még egy trükköt is bevet a természet a túlélés érdekében: az őzgida szagtalanul születik, így a ragadozók orra előtt is teljesen észrevétlen marad.

A legjobb, amit tehetünk a kis őzikével, hogy otthagyjuk, ahol találtuk és semmiképpen nem simogatjuk meg, mert ha idegen szagot érez az őzmama a gidáján, akkor tényleg magára hagyja.