Oldaltérkép
Nyitó oldal2012.04.23. 20:05
Igen, az őzmama szemszögéből nézve rablásnak minősül, ha a legelészésből visszatérve sehol sem találja a gidáját!
Gondoljunk csak bele, milyen érzés lehet, hogy az általunk biztonságos helyen hagyott kölykünk (gyerekünk) egyszer csak eltűnik.
Vagy még rosszabb: egy fa mögül kell végig néznünk, ahogy a békésen szunyókáló utódunkhoz számunkra ismeretlen és ijesztő lények lépnek, felnyalábolják, és elviszik... Az őzmama hasonló borzalmakon megy keresztül, amikor jó szándékú kirándulók "megmentik" az általuk árvának hitt őzgidát.
Azok a pici őzek nem árvák, és nem véletlenül fekszenek a földön, ahol épp rátaláltunk. Az anyjuk tudatosan hagyta ott őket, hisz a természet sokkal bölcsebb, mint azt mi, emberek gondolnánk. Az őzek ugyanis teljesen szagtalanul jönnek a világra, ráadásul olyan tökéletes „álcázó ruhában”: barna alapon, fehér pöttyös szőrmebundában, melynek segítségével szinte teljesen észrevétlenek tudnak maradni a ragadozók előtt. Még az egy-két hetes gidák is gyengék ahhoz, hogy az ember közeledtére anyjukat követve elmeneküljenek. Veszély eseten ezért tökéletes rejtő színükben bízva lelapulnak az avarba, vagy a magas fűbe, ahová anyjuk „elfektette” őket, és úgy várják, hogy visszatérjen hozzájuk szoptatni.
Sajnos a kirándulók egy része tudatlanul árvának hiszi az így egyedül talált kis állatot, és meg akarja menteni. Megsimogatja, vagy legrosszabb esetben magával viszi, hogy felnevelje, nem is sejtvén, hogy ezzel végzetes hibát követ el! A fogságban a gidák ugyanis csak a legritkább esetben maradnak életben, a nagy stressz és az anyatej speciális összetevőinek hiánya miatt néhány hét vagy akár nap alatt elpusztulhatnak!
Ha nem is viszik el a kis őzet, a visszatérő anyaállat az idegen szagot megérezve már valóban sorsára hagyja gidáját!
Tehát ha őzgidát találunk, jusson eszünkbe a mondás: mindent a szemnek, semmit a kéznek - és ha lehet gyorsan hagyjuk el a terepet, hogy az anyaállat visszamehessen gondoskodni a gidájáról!
Nyomtatás
