Oldaltérkép
Nyitó oldal2012.06.27. 16:00
Bemutatkoznak a Budakeszi Vadaspark állatai "Szamárfül" stílusban. A Parasztudvar lakói után a park többi vadállata is szembenéz azzal a bizonyos "görbe" tükörrel.
Őseink közül néhányan az ember mellé szegődtek, ők a ma élő kutyák. Ez az „üzlet” mindkét fél számára előnyös volt, hisz az ember védelmet, vadászatai során több fogsoros segítséget kapott tőlem, én pedig az ember révén könnyebben jutottam élelemhez és állandó szállásom is lett.
Sajnos a meséknek „köszönhetően” elég rossz hírnevet szereztem magamnak, általában én vagyok a nagy, gonosz farkas: piros ruhába öltözött kislányokat zaklatok az erdőben, korgó gyomromba legszívesebben ártatlan malackákatés/vagy zsenge bárányokat próbálok tömni, de persze a végén mindig hoppon maradok…
A valóságban egyáltalán nem vagyok gonosz, pusztán szórakozásból például sosem ölnék, de az is igaz, hogy éhségemet csakis hússal tudom csillapítani… Falkában vadászunk: közösen bekerítjük, ha kell, hosszú kilométereken át üldözzük, és összehangolt csapatmunkával segítjük át az örök égi legelőkre a vacsoránkat. Általában legyengült, beteg vagy öreg vadakat szemelünk ki, ezzel fontos szerepet töltünk be a zsákmányállat populációjának szabályozásában.
Amúgy is nagyon családcentrikusak vagyunk, a falka tulajdonképpen olyan nagycsalád, amiben mindenkinek szigorúan leosztott hely és pozíció jut. A falka élén az alfahím áll, utána következik az alfanőstény, és szép (rang)sorban a többiek.
A tudósok a legintelligensebb ragadozóknak tartanak bennünket, hallásunk és szaglásunk is kitűnő, ha megfelelő a szélirány, akár 2 km-ről is megérezzük például a jávorszarvas farkasíny-csiklandó fenséges szagát. A telihold fényénél vonyítással adjuk társaink tudtára, ha zsákmányra leltünk, ez a hangos viselkedésforma a kutyáknál is megmaradt. Eb-testvéreink már csak ösztönből is imádják felverni a környéket éjjelente, hogy a hatalmas, égi világító tányért látszólag minden ok nélkül kedvükre ugathassák…
Nyomtatás
