2012.09.24. 15:24
2012. október 06. - A Budakeszi Vadaspark az október 04.-ei Állatok Világnapjához kötődő programjait az azt követő szombaton, azaz október 06.-án tartja meg. A látogatókat egész nap érdekes bemutatókkal és programokkal várjuk.
Az ember a környezetében található háziasított és vadállat-állományt a mindennapi élet során, széles körben használja. A körülöttünk élő állatokat tesszük ételként az asztalra, belőlük készülnek ipari módon termékek. Némely ember prémjükkel védi hidegben a testét, sokan az erdőkben hobbiból lövik őket, de vannak, akik állatukat családtagként tartják. Annyira hozzájuk szoktunk, hogy egyre kevesebb szó esik az állati élet tiszteletéről, pedig az állatok felhasználásának az ember sokat köszönhet.
Hagyományosnak mondható, hogy október 4.-e, az Állatok Világnapja azzal telik el, hogy az állatvédők az ember által tartott gazdasági és kedvtelési állatok tenyésztését, tartását, a velük való bánásmódot összegezik.

ÁLLATOK VILÁGNAPJA PROGRAMOK 2012
Színpad – Kacag a vadaspark
11.00 – 11.50
Állatijó Bemutató – Az alkalmazkodás mesterei
12.00 – 12.15
Előadás Szép Bence – Stand Up Brigád
Szép Bence, Emelt-díjas humorista és bűvész, aki agysejtbizsergető poénokkal és felnőttekre optimalizált gyerekműsorral rontja el a nézők rossz kedvét.
12.15 – 12.30
Előadás Ürmös Zsolt – Stand Up Brigád
Ürmös Zsolt humorista, aki többek között a Fábry show, a rádiókabaré és a Hócipő írója lép színpadra könnyed, szórakoztató történetekkel
12.30 – 12.50
Előadás Polgár Péter – Stand Up Brigád
Polgár Peti a Class FM Morning show zenés humoristája, a Budakeszi Vadaspark tiszteletbeli nagykövete lesz nagyon vicces.
13.00 – 13.50 Állatijó Bemutató – Az alkalmazkodás mesterei
15.00 – 15.50 Állatijó Bemutató – Az alkalmazkodás mesterei
Kisragadozók kifutói
14.00 – 14.15
Mosómedve tréning
Bemutatkozik a két mosómedve Stikli és Dagi, majd néhány szó a mosómedvékről (származásuk, szokásaik, táplálkozásuk).
A mosómedvék kő-papír-olló játékot játszanak a trénerrel!
14.15 – 14.30
Borz és holló tréning
Bemutatkozik a két borz Bonnie és Clyde, valamint a fekete holló.
14.30 – 14.45
Sakál tréning
Bemutatkozik Muci az okos sakállány.
14.45 – 15.00
Hiúz tréning
Bemutatkozik Hubert a „kajlafülű” hiúzfiú.
A kisállat tréningek remek alkalmat nyújtanak arra, hogy a látogatók, az amúgy éjszakai, vagy rejtett életmódú állatokat nappal is meg tudják figyelni. Ezek a mozgalmas, látványos foglalkozások amellett, hogy egy folyamatos és nélkülözhetetlen kapcsolattartást biztosítanak az állatokkal, a közönség számára is roppant szórakoztató és tanulságos élménynek számítanak.
Ingyenes szakvezetések a nagyvadaknál
A látogatók egy izgalmas körsétán vehetnek részt, melynek során megismerkedhetnek a Budakeszi Vadaspark nagyvadaival (őz, vaddisznó, európai bölény, dám- és gímszarvas, barnamedve, szürke farkas, muflon), érdekes és hasznos tudnivalók a vadaspark trénereinek tolmácsolásában.
A szakvezetések kb. 30-40 percesek.
További állatságok: a szakvezetések a Stand Up Brigád tagjainak humoros segéd-vezetésével történik, ahol az állatok egy görbe tükrön át merőben más megvilágításba kerülnek majd…
BEMUTATKOZIK AZ AKADÁLYMENTES VADASPARK PROGRAM
Magyarországon először vadasparki szakvezetés siket és nagyothallók részére, ahol a jeltolmács Léh Adrienn (Miss Deaf Hungary), a Budakeszi Vadaspark esélyegyenlőségi nagykövete lesz.
Gyülekezőhely: Őzek kifutója
Az indulások időpontjai: 10.00, 11.00 és 13.00
Állandó programok – egész nap 10.00 – 16.00
Budakeszi Vadaspark sátor
Minden, amit a vadasparkról tudni lehet – kulisszatitkok, programok és események a látogatók szolgálatában, a jövőbeli fejlesztések irányai, a Budakeszi Vadaspark közjóléti, szemléletformáló és karitatív tevékenységei.
Lehetőség lesz egész nap a park állatainak jelképes örökbefogadására is.
Kisállat suli, a Budakeszi Vadaspark interaktív kisragadozó tréningje és az Akadálymentes Vadaspark Program Léh Adrienn, hallássérült szépségkirálynővel.
Ugyanitt humoristasimogató - beszélgetés, ismerkedés a Stand Up Brigád, stand up comedy társulat tagjaival.
Pilis-Budai Kutyamentő Egyesület sátor a Főbejárat előtt
Az örökbefogadás előnyei és hátrányai, a felelős állattartásról, lakóközösség a hobbiállatokkal. Ezekről és ehhez hasonló témákról őszintén a szakértőkkel.
Kreatív sarok a közösségi melegedőben
Rajzfoglalkozás, festés és rajzverseny (Vadasparki élmények) Szalai Regina festőnővel.
Vadállat simogató – Látványetetések – Hasznos tippek és ötletek


Oldaltérkép
Nyitó oldal





