2012.10.29. 14:50
Rendhagyó éjszakai szakvezetés várja a vállalkozó kedvű látogatókat november 2.-án, pénteken sötétedés után a Budakeszi Vadasparkban.
Az éjszakai szakvezetések már régóta nagy sikernek örvendenek, hiszen záróra után, az éj leplébe burkolódzó vadaspark felfedezése, az itt élő állatok titkos életébe való betekintés már önmagában is rendkívüli izgalmakat rejt magában. A távolban „lebegő” és világító szempárok még a legfelkészültebbeket is kellemes borzongással tölti el.

Erre az érzésre teszünk rá még egy lapáttal november 2.-án, amikor szokásos éjszakai szakvezetésünket további érdekes programokkal kiegészítve, a Halloween jegyében gondoljuk újra. Ezen az éjjelen a látogatókat a park állatain kívül még boszorkányok, szellemek és más mesebeli hősök várják és kalauzolják körbe majd. A hangulatot fokozandó töklámpások valamint gőzölgő tea és forralt bor várja a résztvevőket.
A programok 17.00-kor kezdődnek, gyülekező a Budakeszi Vadaspark főbejáratánál lesz (elemlámpát mindenki hozzon magával). Kapuzárás 20.00-kor.
- első szakvezetés indul 17:20
- második szakvezetés indul 18:40
A jegyárak az ilyenkor szokásosak lesznek (külön szakvezetés jegy), vagyis kicsiknek (2-13,99 évig) 600.-Ft, míg nagyoknak (14 éves kor felett) 1100.-Ft.
Az a kicsi, aki egy szép „Halloween” tökkel érkezik és azt felajánlja a park állatainak, az ingyenesen vehet részt a programokon.
Továbbá a jelmezben érkező látogatókat MEGLEPETÉS várja majd!


Oldaltérkép
Nyitó oldal





