2013.09.27. 08:55
Ünnepélyes keretek között hivatalosan is bemutattuk a nagyközönségnek és a sajtó képviselőinek a két Przewalski lovat, melyek a Hortobágyi Nemzeti Parkból érkeztek a Budakeszi Vadasparkba.
Az örömteli esemény alkalmából beszédet mondott Szabó Péter a Budakeszi Vadaspark ügyvezető igazgatója, és Lomniczi Gergely a Pilisi Parkerdő Zrt. kommunikációs vezetője. Külön öröm számunkra, hogy dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia, Budakeszi város főpolgármestere is részt vett a rendezvényen, és nem csak megcsodálta, de Budakeszi város nevében jelképesen örökbe is fogadta a két lovat, akik mindenközben békésen legelésztek a háttérben. Egyúttal nevet is kaptak a gyönyörű csődörök, így innentől kezdve nem „csak” két ló, hanem személyesen Buda és Keszi birtokolja a kifutót. Mindez csak tovább erősíti azt a szoros, gyümölcsöző együttműködést és jó kapcsolatot, mely az utóbbi időben Budakeszi város, a Pilisi Parkerdő Zrt., és a Budakeszi Vadaspark és között fonódott.

Buda és Keszi remekül tűrte a sajtó érdeklődését, zavartalanul tették a „dolgukat”: szépségükkel lenyűgözték a látogatókat, és kedélyesen sétálgatva élvezték az élet minden lóságát… vagyis jóságát.




Oldaltérkép
Nyitó oldal





