2017.05.30. 11:33
A Pilisi Parkerdő Zrt. az ELTE Füvészkerttel ismételten megkötött szakmai megállapodásával folytatja a Magyarországon őshonos növények megőrzéséért végzett tevékenységét. A Bertényi Miklós füvészkertben tartott Arborétumok Napja című eseményen írta alá a Pilisi Parkerdő Zrt. és az ELTE Füvészkert azt a megállapodást, mely a két fél jövőbeni szakmai együttműködését biztosítja.
A biológiai sokféleség, azaz a biodiverzitás megőrzése a természeti értékek fenntartásával és védelmével foglakozó szakmai munka egyik legfontosabb feladata, amely hosszú távon határozza meg a klímaváltozás hatásaival szembeni küzdelem eredményességét, így pedig bolygónk jövőjét. A Pilisi Parkerdő Zrt. erdőgazdálkodási munkájában egyre nagyobb hangsúlyt kapnak azok a szakmai módszerek, amelyek támogatják e célkitűzéseket, az örökerdő gazdálkodás mellett a Parkerdő mind többet áldoz fajmegőrzési programokra is, amelyek egyik szakmai együttműködő partnere az ELTE Füvészkert.


Gősi István elmondta: „Az együttműködés egyik célja, hogy a természetes ökoszisztémával kapcsolatban nem álló gyűjteményes kertekben szaporított növényeket, a gyűjteményes kertekből közvetlenül a természetbe történő kitelepítés helyett a több lépcsős, a természetközeli féltermészetes élőhelyekre telepítsük, jelen esetben a Bertényi Miklós Füvészkertbe, amely e növények akklimatizációját biztosítja. Kezdetben csak a Visegrádi-hegység növényeiből történne ilyen irányú betelepítés, később esetleg a Pilisből és más, távolabbi helyszínekről származó védett növények, mint a farkasboroszlán, tavaszi tőzike és egyéb fásszárúak kihelyezése is megtörténhet.”
Az ELTE Füvészkert és a Pilisi Parkerdő Zrt. megállapodtak abban is, hogy a későbbiekben kulturális és ismeretterjesztő programok szervezésében, szakmai programok megvalósításában és a tudományos munka területén is együttműködnek. Tudományos célkitűzések közé tartozik többek között egyes klímakísérletek megvalósítása, az Urban Forestry városfásítási programban való részvétel, továbbá az ELTE hallgatói számára támogatás és szakmai gyakorlati hely biztosítása.
„A biológiai sokféleség megőrzése, a fajmegőrző munka a fenntartható erdőgazdálkodási tevékenység szerves része. Azonban ehhez a munkához nem elég önmagában az erdőgazdálkodó, sokféle tudás és tapasztalat együttműködése vezethet eredményre, ezért nagy öröm számunkra az ELTE Füvészkerttel folytatott együttműködési megállapodás.” – emelte ki Gősi István.
