2017.10.12. 11:21
A Pilisi Parkerdő Zrt. Pilismaróti Erdészetének dolgozói az őszi időszakban évente egyszer tiszteletüket teszik a Dókaréti fenyvesben, Kristófcsik Ottó egykori kerületvezető erdész kopjafája előtt. 2017-ben ez a nap éppen az Állatok Világnapjával esett egybe, ami Assisi Szent Ferenc, az állatok védőszentje halálának napja is, aki azt hirdette már a XIII. században, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket – legyen az élő vagy élettelen.
Idén, az eddigi esztendőkhöz képest, kétséget kizáróan a legtöbben vettek részt a megemlékezésen, amit Fehér Norbert kerületvezető erdész kollégánk beszéde mellett Ottó egy volt osztálytársa, Bogdán József elbeszélése is színesített a közös diákévek felidézésével.
Kiderült, hogy Ottó már ifjúkorában is nagyon rendes, barátságos és szerény ember volt. A megemlékezéseknek hála, az évek során egyre többet és többet tudhatnak meg róla azok is, akit közül csak így, az emlékek felidézésből ismerhetik.
Szerencsére az égiek is megkímélték az ünnepséget, majd Kiss Balázs kollégánk felhívta a figyelmet egy különleges természeti adottságra is, amire mindenki bátran feltekinthetett, ugyanis épp a fejünk fölött volt. Egy fenyőn látható bokros sarjadzásról, a bábaseprőről, más néven boszorkányseprűről van szó, amin a népi hiedelem szerint boszorkányok lovagolnak. A valóságban ezeket különböző állatok fészkelésre használják, vagy dísznövénykertészetekben hasznosítják: szaporításával számos dekoratív, kerti változatot hoztak létre.
Örülünk, hogy ez az alkalom, ez a megemlékezés minden évben egy olyan esemény a Pilismaróti Erdészet számára, amikor biztos, hogy arra figyelhetünk, ami körülvesz minket. Gyönyörködhetünk az őszi erdő varázsában, s biztosak lehetünk abban, hogy az együtt töltött idő, a közös emlékezés még inkább összekovácsolja a közösséget és ápolja a kollégák közötti kapcsolatot is.