A Budapesti, a Visegrádi és a Valkói Erdészetek által szervezett túrákon pár hét alatt csaknem 550 érdeklődő vett részt, felnőttek és kisgyermekek egyaránt. Legtöbbjük szerencsére hallotta is a szarvasok nászhangját is (amire természetesen nincsen 100%-os garancia), akik pedig esetleg nem, azok a sok erdei és állati érdekességet bemutató szakvezetésen túl az őszi erdők ezer színben pompázó látványával, a vonuló vagy táplálkozó szarvasok, őzek és vaddisznók látványával gazdagodtak.

 

A szarvasbőgés túrázók idén is elégedetten távoztak, és ígéretük szerint a következő években is visszatérnek. A Pilisi Parkerdő Zrt. ezúton is köszöni a nagy érdeklődést és a túrákon tanúsított értő figyelmet.

 

Aki pedig idén lemaradt volna, az próbálkozzon jövőre, hiszen már szeptember elején érdemes lehet lefoglalni a nagyon hamar betelő szabad helyeket.

 

Az erdők egyik legméltóságteljesebb lakója, a gímszarvas kifejlett, párzásra kész bikái nász idején, szeptember tájt sötétedés után bőgéssel hívják fel magukra a szarvastehenek figyelmét, míg a háremüket őrző hímek riválisaik elriasztása, erejük fitogtatása céljából is bőghetnek. Az ivarérett gímbikák ebben az időszakban néhány ivarérett nőivarú egyedet – ünőt és tehenet – terelnek kisebb csapatba, így alakítják ki az úgynevezett háremet. Fizikai erejüket fitogtatva arra törekednek, hogy az általuk őrzött hárem kizárólagos urai maradjanak. Amíg minden nőivarú egyedet meg nem termékenyít, a bika a hárem körül marad, éberen vigyázza, hogy a „konkurencia” ne juthasson közelébe. Ha másik, háremet alakítani még nem tudó bika közelít, ezt észlelve a hárembika először hanggal figyelmezteti a trónbitorlót távolmaradásra; ha ez eredménytelen, megverekszenek a birtokjogért. Amelyik bika a párbajban alulmarad, az megfutamodik, és a párzási időszak végéig folytatja más háremek felkeresését. 

 

Az ilyen gyengébb, megfutamított, háremtől elkergetett, de ivarérett bikákat nevezik viselkedésük miatt „kereső” bikáknak. Ezt a viselkedést is a gímbikára jellemző hangadás kíséri, de más hangot hallat az imponálni akaró, mást a kereső, és mást a háremvédő, fajtársait riasztó bika. Sőt, a bőgés ezen kívül az állat fizikai állapotáról, méretéről, és még a vérmérsékletéről is tanúbizonyságot adhat. Így alakul ki az a jellegzetes hangorkán, a többszólamú és változatos hangerejű szarvasbőgés, ami – mivel a nagyvad nem kedveli a hőséget – alkonyattól kezd erősödni, mikor már enyhül az idő. Leggyakrabban az esti és a hajnali szürkületben szólalnak meg a bikák, de a bőgés csúcspontján a nap bármely szakában számíthatunk a jellegzetes hangra.

 

Szerencsés esetben ilyenkor még az egymásnak feszülő, verekedő bikák agancsainak csattogását is hallani lehet, habár a szakemberek óvatosságra intik a kirándulókat: a felajzott, harcra kész bikák közelébe menni nem biztonságos, így ebben az időszakban – és természetesen mindig – figyelemmel kell követni az erdészetek által kihelyezett figyelmeztetéseket!