2014.06.26. 08:34
A nyári vakáció alatt is érdemes felkutatni a lakóhelyünk közelében lévő erdőségeket. Nem kell okvetlenül elhagyni Budapest területét annak, aki egy kiadós erdei sétát szeretne tenni, mert a fővárosban több olyan kisebb kiterjedésű, megújult, megszépült erdőterület található, ahol nagyokat lehet sétálni, tornázni, kikapcsolódni. Hírcsokrunkban ezen a héten két megújult budapesti erdőre szeretnénk felhívni a városlakók figyelmét.
Egy 1,8 kilométer hosszú sétaút és egy 19 állomásból álló erdei tornapálya várja a kikapcsolódásra vágyókat. A kiserdőben táblák jelzik a tudnivalókat, tartalmazzák az itt található fafajok leírását, és hasznos tanácsokkal szolgálják a sportolni és pihenni vágyókat. A helyszínen kiépítettek egy tűzrakó helyet és egy húsz személyes fedett pihenőt is, az önkormányzat idei tervei között pedig szerepel egy erdei illemhely és egy újabb sportpálya építése is. További képek a galériában
A tollaslabda-pályával, lábteniszpályával és tűzrakó hellyel kiegészült Páskomligeti parkerdőt a XV. kerületi Önkormányzat, a Máltai Szeretetszolgálat és a Parkerdő közös rehabilitációs programjának eredményeként a kikapcsolódni vágyó lakosság 2012-ben ismét birtokba vehette. Az erdő történetét, élővilágát egy 5 tanösvény-táblából és négy, átforgatható kérdéseket és válaszokat tartalmazó táblából álló tanösvény is várja. További képek a galériában
Egyéb híreink:
• Törökbálinton, a környék egyik legnépszerűbb
turistaútvonalán, az Anna-hegyi kilátónál, az önkormányzattal közösen új tájékoztató táblákat helyezett ki a Pilisi Parkerdő Zrt. A hét új tájékoztató tábla előállításának költségeit az önkormányzat állta, a Pilisi Parkerdő Zrt. pedig tavaly ősszel, illetve most tavasszal helyezte ki azokat. A környék jellegzetes állatfajait bemutató táblák mellé tornaeszközöket, például hasizomerősítő padot és nyújtót is építettek, emellett felújítottak egy tűzrakó helyet is, új padokat és asztalokat helyeztek el, felújították a pihenőhelyet, illetve kiépült egy 20 méteres mezítlábas gyalogösvény is.

• A Pilisi Parkerdő Zrt. Szentendrei Erdészete a Holdvilág-árokban vezető turistaút környezetében befejezte a veszélyes fák kitermelését, a száradó fák eltűntek a turistaút mellől. A szurdokvölgyben futó turistajelzés újra látogatható. A veszélyt jelentő fák kivágása ellenére is esős, szeles időben veszélyes lehet a Holdvilág-árokban tartózkodni, ezért indulás előtt mindig tájékozódjunk a várható időjárásról. A turistaútnak ezen szakasza esős időben nehezen járható. Képek a munkákról a galériában
• Egy nemzetközi pénzintézet 350 munkatársa végzett önkéntes munkát a közelmúltban a Budakeszi Vadasparknál. A lelkes munkatársak játszóteret, parkberendezéseket festettek a Szilfa-tisztáson, a szilfa-tisztási játszóváron kipótolták a hiányos részeket, a sarkoknál ütéscsillapító zónákat alakítottak ki. Az önkéntesek sétautakat metszettek, szemetet szedtek a Vadaspark környékén, avart és zöld gallyat gyűjtöttek a kérődzőknek és a vaddisznóknak, valamint a Vadasparkban, a Parasztudvarban és a parkolóban is végeztek kisebb felújítási munkákat.
Ha erdőben sportolunk, piknikezünk, vagy bográcsozunk, hazaérve nézzük át tüzetesen bőrünket, és ha kullancsot találunk, szakszerűen távolítsuk el. A Budapesti Erdészet rendszeresen kaszálja a kezelésében lévő füves területeket, de ha mégis találunk egyet, speciális kullancscsipesszel a csípést követő egy-két órán belül távolítsuk el. A megelőzés ebben az esetben is nagyon fontos, ezért túrázni csak megfelelő cipőben, hosszú szárú zokniban induljunk el és gondoskodjunk kullancsriasztó szerekről is.
Nyári táborajánló
Apródtábor a Mogyoró-hegyen a Madas László Erdészeti Erdei Iskola és a Szent György Lovagrend szervezésében
A gyerekek egy különleges hetet tölthetnek el az élő középkor városában, Magyarország legnagyobb uralkodóinak székhelyén, a csodálatos Visegrádon.
A táborban napi kétszeri edzés, lovagi torna, látogatás a Királyi Palotában, kenyérlángos-sütés, lovaglás, kézműveskedés várja a gyerekeket. A természetről is megtanulnak mindent, amit egy középkori apródnak tudni kell: mivel gyógyítsák harcban szerzett sebeiket, fájó torkukat és megismerik a tóban élő sokszínű állatvilágot is.
1. turnus: 2014. június 29 - július 5.
2. turnus 2014. július 6 - 12.
További információ: http://www.mogyorohegy-erdeiiskola.hu/aprodtabor