A sakálok a Szegedi Vadaspark ajándékaként kerültek a vadasparkba. A kölyköket kézből nevelték a gondozók, ezért az emberekkel szemben rendkívül bizalmasak. A népnyelv által toportyánként, nádi farkasként, vagy csikaszként is emlegetett aranysakál a 19.-20. századi Magyarországon még igen gyakori volt, a ’80-as évek végére azonban mégis kihalt. A Jugoszláviában ekkortájt dúló háború miatt fokozatosan újból megjelentek déli megyéinkben. Jelenleg Bács-Kiskun, Somogy és Baranya megyében igen gyakori. A sakálok leginkább éjszaka vadásznak. Ilyenkor kisebb gerinceseket- nyúl nagyságig, ritkán nagyobbakat, mint a kecske, vagy a juh- ejtenek el. Megeszik a dögöt is, de növényeket is fogyasztanak.