2010.02.05. 15:23
Immár hetedik éve vesz részt a Pilisi Parkerdő Zrt. a Szociális és Munkaügyi Minisztérium meghívásos közmunka pályázatán. Az idei évben közel hatvan állástalan jut munkához a főváros környéki parkerdőkben.
A közmunkaprogram célja a hátrányos helyzetű, elsősorban tartósan munkanélküliek, köztük a rendelkezésre állási támogatásban részesülők számára átmeneti munkalehetőség megteremtése, erdőművelő célprogram segítségével.
A közmunkások a Pilisi Parkerdő Zrt. hét erdészeténél, viszonylag kis létszámú munkacsapatokban a kerületvezető erdész irányítása mellett végzik munkájukat. A közmunkaprogram 2010. január 15-én indult, befejezésére pedig 2010. augusztus 31-én kerül sor.
A foglalkoztatás költségeinek közel 55%-át a Közmunka Tanács, 30%-át az MNV ZRt., a maradék 15%-át pedig önrészként az erdőgazdaság finanszírozza. A tervek szerint ezen forrásból több mint 330 ha erdősítés kézi ápolását, 5 ha vágástakarítást, mintegy 110 km-en erdei út karbantartását, közel 23 km sétaút karbantartását, több mint 80 ha-on az illegálisan lerakott hulladék összegyűjtését végzik el a dolgozók. A közmunkásaink a munkabéren felül természetbeni juttatások mellett munka- és védőruhákat kapnak.
Az elmúlt évekhez hasonlóan a közmunkaprogramba bevontak 15%-át a végzett tevékenységgel összefüggő képzésben részesítjük.