Bemutatás: Az "Örökerdő a Budai-hegységben" tanösvények a szálaló erdőgazdálkodás elemeit mutatják be a hegység négy különböző pontján. Megismerkedhetünk a területre jellemző fafajokkal, az erdőlakó állatok és növények érdekes kapcsolataival. Kiderülhet számunkra, hogy az erdő folyamatos megtartása mellett is lehet fát vágni, ami a turistának és a fekete harkálynak egyaránt jó hír.
Kiindulási pontok:
A tanösvények rövidek, négy-öt bemutatóhelyből és táblából állnak, gyalogosan, de még babakocsival is végigjárhatók.
• János-hegy – Libegő végállomás
• Hárs-hegy - Szépjuhászné megálló
• Fekete-fej
• Hűvösvölgy – villamos végállomás és a Nagyrét között. A tanösvény folytatódik a Nagy-réti akadálymentes tanösvényben.
• Látó hegy - Görgényi út
János-hegy, Normafa
A Normafához közeli Sport Hotel és a Libegő felső állomása között idős bükkerdőn keresztül vezet utunk. Az erdészek több ponton bontották meg a zárt erdőt: 10-15 m átmérőjű „tisztásokat”: lékeket alakítottak ki. A lékek talaján, a lombsátron betörő fényben jól megfigyelhető, hogy miként újul meg az erdő. Kis kitérővel egy olyan bemutatóhelyhez is eljuthatunk, ahol megfigyelhető, hogy ha a fakitermelés megszűnik, miként alakul át az erdő, szinte „őserdővé”.
Megközelítés: A Normafa síháztól ill. a Libegő felső állomásától pár perc sétával.
Nehézségi fok: Könnyű, az „őserdő” kitérőt leszámítva akár babakocsival is végigjárható.
Hárs-hegy
A Hárs-hegy déli oldalában kanyargó ösvény főleg idős, alacsony növésű tölgyesek között vezet. A tölgyek közé hársak, juharok, kőrisek vegyülnek. Nem csak erdészek által vágott lékeket láthatunk itt, hanem olyanokat is, amelyeket viharok nyitottak. A túraút végpontjától fél órás sétával megközelíthető a Kaán Károly kilátó, ahonnan pazar kilátás nyílik a városra és a környező hegyekre.
Megközelítés: A gyermekvasút Szépjuhászné megállójától, vagy a 22-es busz hasonló nevű megállójától pár perc sétával.
Nehézségi fok: Könnyű, akár babakocsival is végigjárható. A kilátóba közepes nehézségű út vezet.
Kezelő erdészet: Budapesti Erdészet
Fekete-fej
A Fekete-fej a Hárs-hegy „kistestvére”, amely tőle északi irányban, Adyliget határában emelkedik. Keskeny tanösvény vezet fel rá, amelynek alsó szakaszán szálaló erdőket és lékeket láthatunk, felső szakaszán pedig a gazdálkodásból kivont „őserdőket” sok holt fával, vadregényes formavilággal. Különösen április második felében, a keltikék virágzása idején érdemes felkeresni.
Megközelítés: A 63-as busz Adyliget nevű megállójától pár perc sétával. A Feketefej utca elején, a sorompónál kell az erdőbe térni, majd a sétaúton haladva a tűzrakóhelynél jobbra fordulni.
Nehézségi fok: Közepesen nehéz, egyes szakaszokon keskeny, de jól járható útvonal.
Hűvösvölgy
A Nagy-rét és a 61-es villamos végállomása közötti úton. Az idős tölgyesben erdészek által létrehozott lékeket láthatunk. Van ahol már kiválóan megfigyelhetők a megújuló erdő fiatal fáiból álló foltok – szakszóval „újulatkúpok”. Az erdőt itt sokféle fafaj alkotja, többek között jellegzetes erdei gyümölcsfákat is láthatunk. A tanösvény folytatódik a Nagy-réti akadálymentes tanösvényben.
Megközelítés: A hűvösvölgyi villamos végállomástól a gyermekvasút állomást elhagyva, vagy a Nagy-rét felől.
Nehézségi fok: Könnyű, akár babakocsival is végigjárható.
Kezelő erdészet: Budapesti Erdészet
Látó-hegy (Görgényi út)
Tanösvény az aktív élőhely-rekonstrukciók iránt érdeklődőknek. Az ösvény fekete fenyvesben halad, ahol az őshonos fák elkezdték visszahódítani elveszett birodalmukat. Az erdész azzal segíti az őshonos kőrisek, juharok, hársak térnyerését, hogy kis lékeket vág a fenyves zárt lombsátrába.
Megközelítés: A 11-es busz végállomásától a Görgényi út lejtőjén lesétálva, a Szalonka út kereszteződését elhagyva jobb kézre esik a tábla.
Nehézségi fok: Keskeny, kis emelkedővel kezdődő, könnyű útvonal.
Kezelő erdészet: Budapesti Erdészet
A tanösvények készítői: Pilisi Parkerdő Zrt. Budapesti Erdészete és a WWF Magyarország.