» Hírek » archívum » Önzetlen segítség
OldaltérképOldaltérkép   Nyitó oldal Nyitó oldal
Önzetlen segítség
2008.10.19. 21:18
A MAVIR ZRt. folytatja a tavasszal megkezdett erdőmentést: önkéntes munkára hívta dolgozóit, üzleti partnereit és a sajtó munkatársait, hogy közösen kezdjék meg 9000 facsemete elültetését, illetve a Szépjuhászné környékének felújítását. A közel száz résztvevő munkája komoly segítésget jelent az erdészeknek. 
A márciusi vihar egyik áldozataA 2008. márciusában lezajlott szélviharok során jelentős károkat szenvedett hárshegyi erdők megújítása folytatódik. A MAVIR ZRt. májusban 9 000 db facsemete optimális újratelepítésére elegendő támogatást nyújtott a Pilisi Parkerdő ZRt. részére, most pedig megkezdődik a „Budapest 39 L” megnevezésű – a viharok pusztítása nyomán szinte teljesen megsemmisült – 1,5 hektáros erdőrészlet, illetve a környező területek helyreállítása.
 
A visszatelepítéshez szükséges munkálatok egy része (pl. a vágástakarítás) tavasszal már megtörtént, a tényleges ültetési munkálatok azonban – mivel a facsemeték szempontjából az ősz a legideálisabb kihelyezési időszak – csak október közepén/végén kezdődhetnek.
A most megkezdett – és kb. két hétig tartó – munkák során 9 000 db, legalább 60 cm-es (de lehetőség szerint inkább nagyobb) facsemete kerül kiültetésre, amely a hagyományosan alkalmazott 15-20 cm-es fácskákkal szemben akár 3-5 évnyi előnyt is jelent az erdő növekedése szempontjából. A fafajok megválasztását és a beültetés módját a Pilisi Parkerdő ZRt. Budapesti Erdészetének szakértői határozták meg.
 
A faültetési munkák megkezdésével egyetemben parkerdei munkákat (pl. erdőtakarítás, erdei bútorok megújítása) is végeztek az akcióban szép számmal résztvevő önkéntesek, köztük Tari Gábor, a MAVIR ZRt. vezérigazgatója, illetve a vállalat több tisztségviselője.
Az önkéntes munkában a társaság több üzleti partnere (pl. az MVM és az MVM Trade, az EKS Service Kft., a Villkesz Kft., illetve a Noguchi Porter Novelli és a Ness-FMC) is részt vállalt - nem csupán dolgozóikkal, de azok családtagjaival együtt.
 
Az önkéntesek munkáját a közös délutáni bográcsozás, és az ennek során bejelentésre kerülő „meglepetés” koronázta meg: megkezdődött a MAVIR által tavasszal örökbe fogadott (és most közel 1,5 M Ft-os adománnyal is támogatott) Szépjuhászné turistapihenő és az ott található gyermekjátszótér uniós előírások szerinti felújításának előkészítése. A folyamat végén – várhatóan november közepén – biztonságos és esztétikus rönkjátékok várják majd a gyermekeket a Hárs-hegy egyik legnépszerűbb pontján.
 
A MAVIR kezdeményezése – bár nem része a hivatalos programnak, lévén önkéntes alapon létrejött vállalásról van szó – méltó módon jeleníti meg az Európai Erdők Hete most kezdődő eseménysorozatának egyik fő üzenetét, az erdők sokszínűségének megőrzését.
 
Képgaléria megtekintéséhez kattintson ide

Keresés

Merre ne induljunk?

Korlátozások a Pilisi Parkerdő Zrt. területén

Pilis Bike

Pilisi turistaszállások

Eseménynaptár

www.pilishunting.com

A Passion for Hunting

Hazai Vadász

erdeiszallas.hu

 

Erdőjáró játék

Panorámaképek

Kattintson ide a képek megtekintéséhez
A panorámaképek megtekintéséhez kattintson a képre

Visegrádi Fellegvár

Reneszánsz panoptikum

Környzeti politika