A parkerdők egyik fontos funkciója, hogy helyszínt adjanak a természetben rendezendő különféle eseményeknek. A természetes környezet védelme érdekében azonban bizonyos rendezvényekhez az erdészet engedélye szükséges. Ilyenek a sport- és céges rendezvények, a koncertek és általában minden nagyobb létszámú rendezvény. Míg például az iskola egy-két osztályát érintő akadályversenyhez nem kell engedély, ha már az egész iskolával szeretnénk egy tisztáson iskolai napot tartani, akkor meg kell keresnünk az erdészetet. Nagyobb résztvevői létszám esetén már csak a kiválasztott helyszín foglaltsága miatt is érdemes érdeklődni. Szintén engedély szükséges a filmforgatásokhoz, a mutatványos vagy az árusítási tevékenységhez.
2010. március 1-től a Pilisi Parkerdő Zrt. működési területére szóló engedlykérelmek eljárási díja egységesen 10.000,- Ft+ÁFA. Az engedély az összeg megfizetése után kerül kiállításra. Az engedélyezési díj magában foglalja az egyeztetésre, esetenként az illetékes hatóságok tájékoztatására, az esetleges terepi bejárásra és ellenőrzésre valamint az ügyintézésre fordított munka költségeit.
Az erdészeti engedélyeket a Pilisi Parkerdő Zrt. területileg érintett erdészete adja ki. Például egy, a Budapest II. kerületében található Nagy-réten tervezett családi nap esetében a Budapesti Erdészet. Az egyes erdészetek elérhetőségeit a Kapcsolat - Szervezeti egységek kapcsolat menüpontban találják. Amennyiben nem tudják megállapítani, hogy a tervezett helyszín melyik erdészetünkhöz tartozik, vagy a rendezvény több erdészetet is érint, kérelmüket a Pilisi Parkerdő Zrt. központjába küldjék, ahol kollégáink gondoskodnak az adott erdészet(ek) értesítéséről.
Természetvédelmi oltalom alatt álló területeken az erdészet engedélye mellé be kell szerezni a természetvédelmi hatóság engedélyét is. 2015. április 1. óta az illetékes hatóság a Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya (1072 Budapest, Nagydiófa u. 10-12., 06-1-478-4400).
A tervezett rendezvénnyel kapcsolatban írásos kérvényt nyújtsanak be a Pilisi Parkerdő – és szükség esetén a természetvédelem – számára. A kérvényben jelöljék meg a tervezett helyet és időpontot, a résztvevők várt létszámát, lehetőségekhez mérten a tervezett programot. Sportrendezvények esetén hasznos a tervezett rajt/cél helyet, az útvonaltervet, tájfutás esetén az ellenőrző pontok helyét térképvázlaton bejelölni. Ne felejtsék el megadni elérhetőségeiket, lehetőleg telefonszámmal, e-mail címmel együtt!
Néhány kedvelt rendezvényhelyszín rövid leírása:
• Hűvösvölgyi Nagy-rét, Budapesti Erdészet
• Normafa – Anna-rét, Budapesti Erdészet
• Szilfa-tisztás, Budapesti Erdészet
• Kamaraerdő, Budapesti Erdészet