A visegrádi Mogyoró-hegyen 1988-ban alapított, később alapítója nevét felvevő Madas László Erdészeti Erdei Iskola hazánk legelső erdei iskolája. A Pilisi Parkerdő Zrt. erdei iskolája alapítása óta teljes kapacitással működik, évente 6000 látogatót fogad.
A programok nagy része az óvodás és általános iskolás gyermekeknek szól. Az utóbbi években indított „Erdei ünnepek” programsorozat és a tematikus túrák az egész családnak nyújtanak a természettel és népi hagyományokkal kapcsolatos élményeket.
A programok nem csak a nyári szezonra szólnak, hanem az egész évet felölelik.
2002 óta 11 korszerű faházban egyszerre 150 főnek tudunk szállást biztosítani. Az „Erdei ünnepek” programjai azonban például olyan népszerűek, hogy már egy évre előre minden időpont foglalt. A látogatók nagy része a fővárosból és az agglomerációból érkezik, de a programok országosan ismertek, Szolnokról vagy éppen Győrből is rendszeresen érkeznek csoportok.
2003-ban három lépcsős oktatási rendszer kiépítése kezdődött, amely keretén belül azóta 3 tanösvény készült el a hozzá kapcsolódó vezető füzetekkel, mesekönyvekkel és oktatási programmal együtt. Az erdei iskola vezetője, Békefi Andrásné 20 éves környezeti nevelési munkáját 2008. áprilisban a környezetvédelmi miniszter elismerő oklevél adományozásával köszönte meg. Az erdei iskola a 2008-ban megnyíló európai uniós forrásokból jelentős felújításokra és eszközbővítésre pályázott, így már a kerékpáros túra is szerepel a programok között.
Az elérhetőségek megtekintéséhez kattintson ide.
A Madas László Erdészeti Erdei Iskola programjairól részletesen az erdei iskola honlapján olvashat.