» Kirándulóknak » Környezeti nevelés » Budakeszi Vadaspark
OldaltérképOldaltérkép   Nyitó oldal Nyitó oldal
Budakeszi Vadaspark
Az 1979-ben alapított Budakeszi Vadaspark mindig is nagy hangsúlyt fektetett a természeti értékek megőrzésére és bemutatására a széles közönség számára.
Ennek egyik öeszköze a szakvezetés, melyet a vadasparkban 2001-től kezdve hat éven keresztűl folytattunk sikeresen. A munkában nagy gyakorlati tapasztalattal bíró kollégák vesznek részt, akik a csoportokat végigkalauzolva, az adott csoport életkori sajátosságainak megfelelően bepillantást nyújtanak a vadasparkban élő állatok és fajtársaik életébe.
 
A környezeti nevelés az erdőben, erdei iskolai foglalkozások keretében zajlik. Az erdei iskola célja, hogy elősegítse az ifjúság erdőbarát, környezettudatos magatartásának kialakulását, fejlődését. Feladata, hogy ráirányítsa a figyelmet a globális környezeti gondokra, és javaslatokat nyújtson a lokális megoldásokhoz.
Az erdei iskola programjai az egyes életkori sajátosságoknak megfelelően kialakított, több modulból álló foglalkozásokból tevődik össze
 
Gépkocsival jól megközelíthető, Budapest felől Budakeszire érkezve a Szanatórium utcán jobbra kell kanyarodni, ahonnan az erdei út mellett táblák jelzik a helyes irányt. A Gyermekvasút „Vadaspark” megállójától húsz perces séta alatt érhető el.
 
Az elérhetőség megtekintéséhez kattintson ide.
 
További információk a Budakeszi Vadaspark honlapján találhatók.
 
Oldal nyomtatása

Keresés

Merre ne induljunk?

Korlátozások a Pilisi Parkerdő Zrt. területén

Pilis Bike

Pilisi turistaszállások

Eseménynaptár

www.pilishunting.com

A Passion for Hunting

Hazai Vadász

erdeiszallas.hu

 

Erdőjáró játék

Panorámaképek

Kattintson ide a képek megtekintéséhez
A panorámaképek megtekintéséhez kattintson a képre

Visegrádi Fellegvár

Reneszánsz panoptikum

Környzeti politika