Visegrád felől a Telgárthy-rétre vezető út mentén sok látnivaló kínálkozik. Az Apátkúti-patakot követve az Ördögmalom vízesés majd a Magdolna-forrás mellett elhaladva érkezünk el a réthez, amelynek szélén megtaláljuk a Bertényi Miklós Füvészkert bejáratát.
Nyitva tartás: Az Ördögmalom étterem nyitva tartási idejében, nyári időszakban minden nap 12:00-20:00 között. A belépőjegy az étteremben váltható meg.
Diák és nyugdíjas belépő: 250.-Ft
Felnőtt belépő: 500.-Ft
Szakvezetés: Előzetes bejelentkezés alapján, jelentkezés Magassy Erik műszaki vezetőnél.
Tel.: 0620/98-46-041
1 órás: 5000.-Ft
2 órás: 8000.-Ft
A kertben a környező hegyek növényzetétől teljesen eltérő kép és sajátságos mikroklíma fogadja a látogatót. Az 1960-as évek második felében az itt lévő gyertyán-, akác- és kocsánytalan tölgyállományok helyére Eőry Gyula erdőmérnök hallgató diplomamunkája alapján luc-, duglasz-, erdei- és vörösfenyő állományokat telepítettek. A munkákat először Mundi István, később Koncz Antal kerületvezető erdészek irányításával végezték el. A területet a vadkárok megelőzése érdekében bekerítették. 1978-ban dr. Madas László és dr. Madas András ötlete alapján Bertényi Miklós és dr. Varga Gábor erdőmérnökök vezetésével kezdték meg a területnek arborétummá történő alakítását. Az állományok szélére különleges díszt (virág, őszi lombszíneződés stb.) adó fajokat telepítettek. Az 1980-as években madártani tanösvényt hoztak létre. 1985-ben a FAO Erdészeti Szekciója hazánkban tartotta közgyűlését. Ennek emlékét őrzik még ma is a tagországok küldöttei által ültetett fák.
Sétánk során számozott jeltáblákat követhetünk. Az első táblánál állva választhatunk, merre kezdjük meg sétánkat; a vadregényes Erdőanyai-szurdokba indulunk-e először, vagy a körsétára.
Az 1-es táblánál kőtömb őrzi Bertényi Miklós és Varga Gábor nevét. A 2-es tábla után két erdészeti fahídon áthaladva magashegységi hangulatot árasztó lucosban járhatunk. A szálegyenes törzsek közötti félhomályban nesztelenül lépkedhetünk az avarban, és még nyáron is élvezhetjük a fenyők jótékony hűvösét. Itt, a fenyvesben csapadékosabb őszökön rengeteg gombát találunk. A mesekönyvek gombája, a légyölő galóca tömegei szinte piros szőnyeget alkotnak. Eőry Gyula emlékoszlopa a 3-as táblánál áll. Az ide ültetett japán juharok ősszel festői színekben pompáznak. A 4-es pontra elérve forduljunk először jobbra, az erdészeti utat lezáró kapu felé! Egy öreg bükk kérgébe vésett feliratot nézhetünk meg, mely az 1923-as év januárjában itt táborozó Magyar Királyi Második Karpaszományos Gyalogezred katonáinak ittlétét idézi fel. Innen a jelzett irányba visszafordulva csodálatos kaukázusi jegenyefenyő állomány előtt haladunk el. Napsütésben levélfonákuk viaszbevonata ezüstösen villódzik. Mellettük lomblevelű örökzöldek egy csoportjával találkozunk, babérmeggyel, kerti és keleti mahóniával. Velük szemben csodálatos termetű, tövéig ágas oregoni hamisciprusban gyönyörködhetünk. Egy meghagyott bükkös mellett halad az utunk. A szürke törzsek között átszűrődő fény mesebeli hangulatot áraszt. Vele szemben az Angliában olyannyira kedvelt karácsonyi növény, a magyal idős csoportjai zöldellnek. Kicsit távolabb a Bölényes-árkon kelhetünk át. A kerítés elkanyarodik az úttól. Mellette feljebb kapaszkodva, észrevehetjük a többi fa közül kimagasodó hegyi mamutfenyő egy példányát. Visszatérve az útra, egy viharban kidőlt öreg cser törzsén növő különböző taplókat figyelhetünk meg. A mellette lévő kis tisztáson ősszel tömegesen virít az ősz kikerics. Az 5-ös tábla körül a kialakításkor meghagyott idős cser -, kocsányos és kocsánytalan tölgyekben gyönyörködhetünk. Egy tisztáson lisztes berkenyék csoportja mellett áll a kert egyik legszebb fája, egy kb. 150 évesre becsült bükk. Az út túloldalán tiszta időben páratlan kilátás nyílik a Fellegvárra. A 6-os tábla a kertnek igen látványos, szépen kialakított részét jelzi. Itt áll az 1985-ös Erdők Évének FAO emlékoszlop, közönséges borókákkal övezve. Két hatalmas, kb. 200 éves kocsánytalan tölgy áll mögöttük. Ha fölnézünk, a tisztás közepén Atlasz-cédrusok háttere előtt díszlő kislevelű hársat látunk. Mögötte aranycserje és Júlia-borbolya cserjék kíséretében ezüst- és vörösfenyőket pillanthat meg a szemlélő. Az innen induló madárvédelmi tanösvény elejét sárga vesszőjű somok szegélyezik, melyeknek világító színe különösen a havas téli hónapokban érvényesül. A 7-es és a 11-es pont találkozása szépségben semmivel sem marad le az előző tisztástól. A hátteret alkotó sötétzöld oregoni hamisciprus és ezüstszínű Kolorádó-fenyő előtt ősszel szinte lángol a kányabangita és az ostorménfa pirosra színeződő lombja. Mellettük a kecses szerb luc kisebb csoportja hívogat. A kanyarban Szent István királyt idéző szobor áll. Utána nem sokkal sima fenyők mellett haladunk. Minden évben bőségesen hozzák erősen gyantás, mutatós tobozaikat. A 8-as pontnál a már megismert szerb lucok újabb csoportjára bukkanunk. A 9-es tábla a kert legmagasabb pontját, a 260 méteres tengerszint feletti magasságot jelzi. Az út innen újra vörös- és ezüstfenyők mellett vezet el. A 10-es tábla meghagyott öreg tölgyes mellett áll. Örökzöld bangita csoportjai találhatóak itt. A tábla útmutatását követve hamarosan elérjük a 11-essel jelzett, már látott Kolorádó fenyőket. Hatalmas vadcseresznyét láthatunk az úttól balra, nem messze tőle a kert legöregebb fáját, egy kb. 350 évesre becsült kocsánytalan tölgyet. Bár ágainak egy része már pusztulásnak indult, és törzsén is sok kártevő nyoma fedezhető fel, remélhetőleg még hosszú évekig készteti megállásra a mellette elhaladókat. A 12-es táblánál a FAO-ligetet érjük el. Ha az emlékfák majd az őket követő virginiai borókák között végigmegyünk, balra ismét a 6-os tisztást látjuk 200 éves tölgyeivel. A 13-as pont után több törökmogyoró fát láthatunk. A türelmes, és főleg csendes látogató ősszel itt megfigyelheti a téli tartalékot gyűjtögető mókusok fürge mozgását. Beérünk a lucosba, melynek alsó oldalán indult sétautunk. Hamarosan a 14-essel jelzett kis tisztásra érünk. Pihenőpadja és egy szép bükkfa őrzik Bertényi Miklós emlékét. A 15-ös táblát elhagyva visszaérünk kiindulási pontunkhoz. A 16-os táblát követve, a patakon átkelve újabb állományok bukkannak elő a kert túlsó részében. Erdei fenyő állománya mentén haladva megfigyelhetjük, mennyivel több fényt enged át a lombja, mint a lucfenyőé. A 17-es tábla mellett egy meredek oldalban elhelyezkedő rét található, melynek távolabbi, felső végében öreg, letört ágú, de még szívósan kitartó kecskefűz fát csodálhatunk meg. Ezt hamarosan elhagyva beérünk a 18-assal jelzett duglaszfenyő állományba. A lucfenyőhöz hasonlóan félhomályos, aljnövényzetben szegény erdőtípust figyelhetünk meg. Utunk végét a 19-es és a 20-as táblák jelzik.
A kert minden évszakban más-és más képet mutat. A tavasz beköszöntével az aranycserjék tömeges virágzása jelzi a lombfakadás kezdetét, énekes madarak dalától hangos az erdő. Nyárra a madarak elcsendesednek, a fák lombja kiteljesedik, millió rovar zümmög mindenütt. Ősszel a lombszíneződés újra látványossá varázsolja a kertet, még egyszer lángra gyújtva a lejtőket. A téli havazás fehér némaságba burkolja a tájat, amelyből csak az örökzöldek állományai emelkednek ki.