Tudományos neve Betula pendula. Sokan bibircses nyírként is ismerhetik. A nyírfélék családjába (Betulacea) tartozik.
25 - 30 m magasságúra megnövő, kecses, könnyed megjelenésű fa. Törzse általában sarlószerűen görbült. Kérge fiatalon vékony, hófehér, gyűrűsen leváló, de idősebb korában mélyen repedezett, sötétszürke lesz. Koronája hosszúkás tojásdad. Ágai vékonyak, felfelé törnek, de róluk a vékony gallyak lefelé csüngenek, így alakul a laza, kecses habitus. A lombkorona nagyon laza, sok fényt enged át, így alatta a fű is megtelepszik, megél. Levelei rombusz alakúak, csúcsuk hosszan kihegyesedik. A levelek széle kétszeresen fűrészes. Ősszel a lomb sárgára színeződik. Nagyon korán, amint az idő megenyhül, virágzik. Porzós barkái rengeteg virágport termelnek, amelyet a szél szállít. Apró, kb. 2 mm-es szárnyakkal ellátott makktermései 4-5 cm-es füzérekben fejlődnek. Őszre érnek meg, ekkor a füzérek széttöredeznek, és az apró magvak a szél szárnyán több kilométeres távolságra is eljuthatnak. Kedvező időjárás esetén még ősszel ki is csíráznak, de általában csak a következő tavasszal. Gyors fejlődésű, rövid életű fa, amely a 100 éves kort ritkán éri el.
Európában a déli részek kivételével mindenütt valamint Ázsia északi részein honos. Északon a sík- és dombvidékek fája, délebbre a hegyvidékeken él. Hazánkban Dunántúlon és a középhegységekben gyakran találkozhatunk vele, a Tiszántúlon hiányzik. Leggyakrabban erdei fenyővel és kocsánytalan tölggyel társul nálunk.
Hatalmas elterjedési területénél fogva morfológiailag igen változatos faj.
Termőhelyi igényeit tekintve rendkívül alkalmazkodóképes. Szélsőséges hőmérséklet-ingadozásokat is elvisel. A hűvösebb nyarú területeket kedveli. Közepes vízigénye van, de túléli a hosszabb száraz időszakokat is, természetesen ilyenkor növekedése visszaesik. Az enyhén savanyú talajokat kedveli, de megél kissé meszes területeken is. Nem igényli a magas tápanyag tartalmat. Érzékeny viszont arra, hogy a talaj laza, jó levegőgazdálkodású legyen. Fényigénye kiugróan nagy. Sem a felülről, sem az oldalról történő árnyékolást nem viseli el.
Nagy ökológiai jelentőséggel bíró faj. Tipikus pionír növény. Szél által terjesztett, nagy mennyiségben képződő magjai, jó sarjadzó képessége miatt nagyon könnyen meghódítja az üres területeket. Ritka, sok fényt átengedő lombja alatt jól fejlődnek egyéb fajok csemetéi, idővel átvéve a nyír helyét. Fája rugalmas, viszonylag puha, finom szövetű. Fáját a bútoripar hasznosítja, de fafaragásra, játékok készítésére is használják. A papíriparnak egyik fontos alapanyaga. Kiváló tűzifa, szaunák fűtésére általában ezt használják. Kérgéből, leveléből gyógyszert ill. kozmetikai termékeket állítanak elő. A fiatal fákat régebben a nedvkeringés megindulásakor megcsapolták, összegyűjtött nedvét többféle betegség ellen itták.
Nagyon gyakran telepített fa. Igénytelensége miatt rézsűk fásítására is alkalmas. A városi körülményeket nem túl jól tűri, utcafásításra emiatt korlátozottan alkalmas, de nagyobb parkokban szép habitusa miatt kedvelt telepítési anyag. Ültethető szoliterként, kisebb csoportokban vagy egyéb fajokkal együtt. Fajtáiból is nagy választék áll rendelkezésre. Zárt oszlopos koronát nevel a ’Fastigiata’, amely kb. 17 méteres magasságot és 4-6 méteres szélességet ért el. Levelei sötétebbek, mint az alapfajé, és ősszel tovább fent maradnak a fán. A szomorú jellegű ’Tristis’ egy évszázada van termesztésben. Magassága 20 m körül van, de ágai széles ívben visszahajlanak. Nagyon szép megjelenésű, szoliternek ajánlható fa. A ’Youngii’ 4-6 m magas és ugyanilyen széles, szintén ívesen lehajló ágú fácska. Méretei miatt kis kertekben is nagyon szép díszfa lehet. A ’Crispa’ vagy más néven ’Dalecarlica’ kb. 250 éve ismert fajta. Valamivel alacsonyabb az alapfajnál, habitusa arra hasonlít. Levelei nagyok, 6-10 cm hosszúak, mélyen szeldeltek. Szintén szép szoliter. A magyar nemesítésű ’Bíbor’ 10-15 méter magas, szabályos koronájú középmagas fa. Levelei fénylő vörös színűek. A szép szín csak napos fekvésben alakul ki.