A juhar (Acer) nemzetség fajai fák vagy nagytermetű cserjék. Leveleik keresztben átellenes állásúak. A nálunk honos fajok levelei tenyeresen karéjosak, az idegen fajok között vannak szárnyasan összetett levelűek is. A juharok őszi lombszíneződése festőien szép. Virágaik nem feltűnőek, általában rovar-, ritkábban szélbeporzásúak. A növények általában egylakiak, néha kétlakiak. Két résztermésből álló ikerlependék termést fejlesztenek. A repítőszárnyak formája, egymással bezárt szöge, a magok lapos vagy gömbölyű mivolta jellemző az egyes fajokra. A terméseket a szél terjeszti. A juharok sejtnedvei magas cukortartalmúak. Észak-Amerikában a nedvet rendszeresen csapolják, étkezési és gyógyászati célokra használják.

 

A hegyi juhar szép habitusú, 30-35 méter magasra is megnövő, terebélyes, gömbölyded koronájú fa. Törzse állományban hengeres, egyenes, szabad állásban zömök, már alacsonyan elágazó. Törzse is, ágai is hajlamosak a villás elágazásra. Gyökérzete terjedelmes, oldalirányban szélesen szétágazó. Kérge fiatalon sima, szürkésbarna, idősebb korában megvastagszik. Ekkor a kéregcserepek a platánoz hasonló módon szabálytalan, lapos pikkelyekben válnak le. A leváló pikkelyek helye eleinte világos, később megsötétedik. A hajtások barnásak, sok világos paraszemölccsel. A rügyek nagyok, különösen a csúcsrügy, színük zöld. Hosszú levélnyélen ülő levelei 8-16 cm átmérőjűek, 5 (néha csak 3) karéjra tagolódnak. A két szélső karéj sokkal kisebb a középsőknél, a karéjok közötti bemetszések hegyesszögűek, szűkek. A levélszél fűrészes. A levelek színe sötétzöld, alsó oldala világoszöld, ill. gyakran vöröses árnyalatú. Lombja ősszel szép sárgára színeződik. A zöldessárga virágok10-15 cm hosszú, lecsüngő, tömött fürtökben nyílnak valamivel a lombfakadás után. A virágok egyivarúak, egy fürtön belül nő- és hímivarú virágok egyaránt vannak. A pollent a szél és a rovarok is terjesztik. A 4-5 cm hosszúságú termések szintén csüngő terméságazatokban fejlődnek. Az ikerlependéket alkotó két termés szárnyai nagyjából derékszögben állnak. A magház gömbölyű, kb. borsó nagyságú. Októberre érnek meg, tél elejére hullanak le.

Ez a faj főként fiatal korában gyors nő, emellett vastagsági növekedése is jelentős. Élettartama a 300 évet is elérheti.

Dél- és Közép-Európában, valamint a Kaukázusban honos, de természetes elterjedésének határait nehéz megállapítani, mivel évszázadok óta termesztésben van. Hegyvidéki faj, általában 500 - 1500 m tengerszint feletti magasságon él. Alacsonyabban, pl. a Visegrádi-hegységben 165 méteren is megtaláljuk északnyugati fekvésben, és leírták előfordulását az Alpokban csaknem 1900 m magasságban. Hazánkban a középhegységekben ill. a nyugati országrészben él vadon. Tipikus elegyfa, madárcseresznyével, hársakkal, gyertyánnal, bükkel társul. Juhar-kőris szurdokerdőkben, hársas törmeléklejtő-erdőkben gyakori, de megtaláljuk bükkösökben, gyertyános-tölgyesekben is.

Igényei a közönséges bükk igényeihez hasonlóak. Kiegyenlített, hűvös, párás körülményeket kíván. Üde, jól szellőző talajt, jó vízellátottságot igényel. Szereti az enyhén meszes talajokat. A félárnyékot elviseli.

Erdőgazdasági jelentősége nagy. Fája finom szövetű, jól megmunkálható, kemény, rugalmas, a bútoriparban és a furnérgyártásban nagy mennyiségben használják fel. A korai juharhoz hasonlóan hangszereket és különböző apróbb használati tárgyakat is készítenek belőle.

Ökológiailag is fontos faj. Bőséges, könnyen bomló lombja, jó árnyékolóképessége kedvező a talaj számára. Jelenlétével növeli az ökológiai stabilitást. Magvai erdei rágcsálóknak és különböző rovarfajoknak szolgálnak táplálékként, hajtásait, rügyeit nagyvadak fogyasztják. Nagy mennyiségű nektárt és pollent termel, jó mézelő.

Szép megjelenése miatt régóta szívesen ültetett díszfa is. Jó törzsnevelő, gyorsan fejlődő fa, de termőhellyel szemben igényes. Száraz talajba, páraszegény környezetbe, szennyezett levegőjű területekre, sózott utak mellé ne ültessük!

Az alapfaj nagyon szép park- és sorfa. Az évszázadok alatt számtalan fajtája keletkezett, melyek a levelek színében, habitusukban, esetenként tűrőképességükben térnek el a fajtól. A régóta ismert ’Purpurascens’ levélfonáka liláspiros, az ’Atropurpureum’ fonáka sötétpiros. A ’Leopoldii’ 10-15 m magasra növő, igen dekoratív fajta. A levelek kihajtáskor bronzosak és sárgák, később szabálytalanul sárgával és fehérrel pöttyözöttek. Igényes, szép szoliter, jó körülmények közé való. A ’Brillantissimum’ mindössze 5-6 m magasra megnövő, lassú növekedésű, nagyon szép díszt adó, ám igényes fajta. A levelek narancssárga vagy sötét rózsaszín árnyalattal hajtanak ki, később kizöldülnek. A fiatal levelek szép színe csak világos helyen alakul ki, de tűző napon könnyen megégnek! Hasonló színezetet mutat a ’Worleei’, de magasabbra, 10-15 méteresre nő meg. Megfelelő helyen útsorfának alkalmas szelekció a 25 m magas ’Rotterdam’ fajta, szabályos törzsével, felfelé törő, kúp alakú koronájával, viszonylag jó várostűrésével.